nov 24

Költözés kisgyermekkel 1.

Young girl preparing her luggage before travelA családos költözés egyarán lehet izgalmas, új kaland, illetve egy idegtépő változás is, különösen a kisgyermekek számára. Sokan hisztibe csapnak át és könyörögnek, hogy ne költözzünk, mert nem akarják itt hagyni a barátaikat, mások pedig duzzogv a szobájukba vonulnak el és nem értik, hogy miért kellene elköltöznünk, amikor ez a mi otthonunk. Szülőként ezekre a kérdésekre igen nehéz válaszolni, viszont nagyon fontos, hogy tapintatosan és őszintén megválaszoljuk kételyeiket, illetve, hogy megnyugtassuk őket, hogy könnyedebben alkalmazkodhassanak az új helyzethez. De hogyan lehet segíteni a gyermeket abban, hogy könnyebben feldolgozza a költözést?

Még költözés előtt sétáljunk az új ház körül – Családként érdemes az új környéken is kirándulni egyet, mielőtt beköltöznénk, mert ez segít a gyermeknek is akklimatizálódni, hozzászokni az új környezetéhez. Ha van arra lehetőség, akkor még a költözés előtt vigyük el az új lakásba, hogy körül tudjon nézni, hogy szemével meg tudja szokni az új környezetet, mivel ez segít neki abban, hogy könnyebben viselje a költözést. Hagyjuk, hogy játszon az új helyen egy kicsit.

Engedd meg, hogy a gyermek az új hálószobáját a sját ízlésére szabja, hogy ő választhassa ki, hogy milyen színt szeretne, hogy milyen dolgokkal díszítené ki a szobát stb. Ez segít nekik azt érezni, hogy az adott tér az övék, ráadásul nem is a költözésre fognak összpontosítani, hanem arra, hogy kialakítsanak egy számukra is otthonos teret.

okt 31

Mielőtt másik országba költöznél 1.

költözés24Mostanában nagyon sokan kérdeztek a köülföldre történő költözésről. A legtöbb kérdés a gyakorlati lépések körül mozog, azon viszont kevesebben kgondolkodnak el, hogy egy másik országba való költözködés kulturális sokkot is jelenthet, éppen ezért hasznos lenne, ha beszélnénk azokról a kérdésekről, amelyeket át kell alaposan gondolni, mielőtt külföldre költöznénk, mert ezek megválaszolásával biztosíthatjuk, hogy helyes döntést hozunk és nem csak a külföld iránti izgalom mozgat minket.

Tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni ott az élet? A megélhetési költségek döntő tényezőnek számítanak, éppen ezért nagyon fontos megfontolni, hogy egy másik országban is sikeresek lehetünk-e. Ha külföldön dolgozunk, akkor egy ideig a megtakrításunkból kell élni, meg kell szokni a másik kultúrát és meg kell határozni azt is, hogy mennyibe kerül a mindennapi élet, illetve, hogy azt egyáltalán megengedhetjük-e magunknak.

Mit és kit hagyunk hátra? Gyakran a költözni vágyók nem veszik figyelembe, hogy mit és kit hagynak hátra azzal, hogy elutaznak, és inkább csak a célok és a jövő felé terelik a gondolataikat. Azonban ez nem mindig előnyös, hiszen ki kell számolni azt is, hogy milyen lehetőségek állnak előttünk, viszont a múlttal sem szabad tlejesen leszámolni. A szeretteink hátrahagyása például komoly veszteség lehet, ha előtte sűrűn találkoztunk velük, így akár még visszatrtó erőként is működhet ez a dolog. Érdemes ezért a költözés előtt ezeket a kérdéseket is alaposan átrágni.

okt 17

Utálod a költöztetőket? Akkor oldd meg magad a költözést! 1.

költözés23Az, hogy költözöl, még nem jelenti azt, hogy fel kell bérelned egy profi költöztető céget, aki majd képes lesz a holmidat az új helyre szállítani. Sőt ha tudsz megfelelő teherautót bérelni, akkor akár magad is el tudsz költözni. Ha magunk költözünk, az energiaigényesebb lehet persze, viszont is megspórolhatunk bizonyos költségeket, ami előnyös lehet, éppen ezért érdemes megfontolni, hogy el tudunk-e költözni magunk is, vagy profik segítségét kell igénybe venni.

Attól függetlenül, hogy milyen távolságra költözünk, városon belül vagy országhatorokon átívelve, mindig nagyon fontos, hogy megtervezzük, hogy miként fogjuk bepakolni az adott teherautót. Ha ugyanis ezzel nem birkózunk meg, akkor érdemes egy profi költöztető cég segítségét igénybe venni, még akkor is, ha ez több költséget jelent, mivel ők azok ebben az esetben, akik biztonságban át tudják szállítani a holminkat az új helyre. A hatékonyságukról és szakszerűségükről nem is beszélve.

Persze mi magunk is bérelhetünk nagy teherautót, és noha ez a lehetőség elég nyilvánvalóan tűnik, ha magunk szeretnénk megoldani a költözést, mégis nagyon sokan vannak, akik vonakodnak a nagy autó bérlésétől, mondván, hogy ezzel is pénzt takarítanak meg. Ugyanakkor a személygépkocsival elköltözni kész rémálom lehet, amikor a tetejéből is folyik ki a holmink és úgy próbálunk meg lavírozni a szűk utcákon keresztül. Tehát a teherautóra sohasem szabad sajnálni a pénzt, itt már csak azt kell átgondolni, hogy nem olcsóbb-e felbérelni egy költöztető céget, mint egy üres teherautót, amit nekünk kell megtnkolni és gázolajjal feltölteni?

Sze 30

Milyen környékre költözzek? 1.

kókuszolaj22Amikor megpróbáljuk megtalálni a legjobb helyet, ahová költözhetnénk, akkor a környék kiválasztása majdnem olyan fontos, mint megtalálni a megfelelő lakást vagy házat. Például fontos figyelni arra, hogy csak olyan környékre költözzünk, ahol alacsony a bűnözési ráta, illetve, ami a mi pénztárcánkhoz igazodik.

Ha azt tervezzük tehát, hogy költözünk, akkor fontos megválasztani a megfelelő környéket is, éppen ezért érdemes extra óvatosnak lenni a környék kiválasztásába.

Mielőtt neki vágnánk új otthonunk felfedezéséhez, érdemes megkérdeznünk magunktól azt is, hogy mi a legfontosabb szempont, amit figyelembe szeretnénk venni  a költözés során.

A bűnözés és a biztonság

Érdemes kutatni az interneten: írjuk be, hogy bűnözési statisztikák és az adott környék nevét. Ez generál némi információt, attól függően, hogy mekkora a város. A nagyobb városi területeken részletes információkat közölnek a bűnügyekről. Ha még ezen túl is gondolkodunk, akkor érdemes kapcsolatba lépni a helyi rendőrséggel: a rendőrség különféle információkat tud szolgáltatni, illetve náluk rá leet kérdezni, hogy a költözni kívánt területen milyen módon valósul meg a bánmegelőzés és a rendfenntartás.

A környéken is érdemes egyszer végighajtani autóval, mielőtt eldöntenénk, hogy ide szeretnénk költözni, ugyanis a graffitik és más jellegű vandalizmus jelei is árulkodóak lehetnek.

Sze 02

Miért költöznek az emberek? 1.

költözés21Évszázadokon át az emberek mozgásban vannak, követik az élelmiszerforrásokat, a jobb éghajlatokat vagy csak egyszerűen odébb állnak, mert érdekli őket, hogy mi van a következő domb után.

De ha ránk is ránk jön a költözhetnénk, akkor honnan tudjuk, hogy valóban eljött az idő arra, hogy összecsomagoljuk és a fejünket a másik irányba fordítsuk? Honnan lehetünk biztos abban, hogy a költözés a helyes döntés? Mivel a cél áltlaában mindig kicsit ködös, éppen ezért nem lehetünk 100%-ban biztosak abban, hogy a költözés jó ötlet, azonban azért nagyjából lehet tudni, hogy milyen világos célok és motivációk vezettek a döntéshez, így sejthető, hogy jó döntést hozunk-e a költözéssel.

Az álmok követése

Ha van már egy nagyon hosszú bakancslistánk, amiben szerepelnek az olyanok mint a hosszú kerékpártúra, a túrázás, a operába járás, az egyedi éttermek kipróbálása, a magányos országúti séták, akkor elfordulhat, hogy a jelenlegi terület, ahol élünk már nem teszi lehetővé, hogy folytassuk vagy véghezvigyük ezeket a szenvedélyeket. Például hideg éghajlaton élünk és leginkább nyári tevékenységekre vágyunk. Akkor érdemes megfontolni a költözést, mert ez így boldogságot hozhat a számunkra. Néhány évvel ezelőtt például én és a férjem arra jöttünk rá, hogy egész évben melegebb vidékre vágyunk, ahol aktívabb életet élhetünk. Éppen ezért délebbre költöztünk, mivel láttuk, hogy a téli esőzések és a hüvősebb nyarak nem tesznek minket elégedetté. Kaliforniába költöztünk és ott megtaláltuk azt a környezetet és életmódot, ami mindkettőnk igényeit kielégítette.

aug 07

Amikről beszélnetek kell, ha összeköltözöl a barátoddal

költözés201. Beszélj a dekorációról. Nagyon fontos, hogy tetszetős otthont hozzatok létre, anélkül, hogy az bármelyikőtök személyiségét is visszaszorítaná. Nagyon fontos, hogy a dekorációk esetében mindkettőtök személyes tárgyai helyet kapjanak a térben.

2. Rakj el minden olyat, amiről nem akarod, hogy más is lássa. Lehet, hogy van néhány kínos fotód a régi barátodról vagy egy kellemetlen önarckép. Ezektől érdemes megszabadulni, mielőtt összeköltöznétek.

3. Ha összeköltöztök, akkor érdemes elég nagy helyre menni ahhoz, hogy mindkettőtök holmija kényelmesen elférjen. Nyilván persze nem lesz szükségetek két nagy ágyra, ezért a felesleges tárgyakat ajándékozzátok odav agy adjátok el.

4. Készíts egy listát arról, hogy melyik bútorokat fogjátok használni. Ne várjuk meg a költözést, döntsünk előtte arról, hogy mire lesz szükségünk és mire nem.

5. Beszéljétek meg a háziállatokat. Nagyon fontos e téren is kompromisszumokra jutni.

6. Beszéljetek a pénzügyekről – ki fog fizetni és mit? közös kasszán is lesztek az összeköltözéssel vagy szétosztjátok a feladatokat? A költözés előtt érdemes ezt is kitalálni, hogy a későbbiekben minden simán menjen.

7. Tisztítsuk meg a szekrényeket – nyilván nem fog tönkremenni egy kapcsolat, ha felesleges holmik maradnak a szekrénybe, de jobb így belevágni az összeköltözésbe, hogy nem vesznek körül titeket felesleges tárgyak.

8. Legyen egy készenléti terv is, ha esetleg nem jönne be az együttlakás. Kezdetben ne égessetek fel magatok mögött mindent.

Júl 08

Áthelyezés, költöztetés

költözés19Ha egy új helyre költözünk, akkor meg kell keresni azt a személyt vagy céget, aki tud segíteni a költözésben. Ez nem valami nehéz feladat, sőt még könnyebb, ha listába szedjük, hogy pontosan mire is van szükségünk.

Ha költöztető céggel költözünk, akkor nagyon fontos, hogy keressünk egy jópár céget a neten, amelyeket több szempont szerint szűkíthetünk, és így végül megtalálhatjuk azt a céget, amelyikre nekünk pontosan szükségünk van, amelyik megfelel az igényeinknek.

A költöztető cégek arról ismertek, hogy segítik az adott céget, családot átköltöztetni egyik helyről a másikra, legyen az városon belül, városok között vagy más országok között. Ők azok, akik felelősek azért, hogy az egész folyamat problémamentes legyen. Néhányan helyben figyelnek erre, míg a költöztető cégek vezetői, irodai alkalmazottjai távolról felügyelik és tartják kézben a helyzetet. A másik szempont, hogy ezek a költöztetők segíthetnek megtalálni a költözés leggyorsabb és laghatékonyabb módját, éppen azért, mert ők szakemberek, akik ehhez értenek.

Néhány esteben a költöztető cégek tanácsot is tudnak adni a költözés mikéntjéről, a pakolás leghatékonyabb módjáról, tehát ha megfelelő költöztetőket bérelünk fel, akkor valóban segítségünkre lesznek mind az előkészületekben, mind a költözés problémamentes és zökkenőmentes lezavarásában.

jún 17

Költözteted a házad? Ezek a tippek zökkenőmentessé teszik a folyamatot

költözés18A költözni vágyóknak nincs könnyű dolguk. Bármilyen módon közelítjük meg a költözés hihetetlen feladatnak tűnhet. Akár új otthonba költözünk, mert más helyen kaptunk munkát vagy egyszerűen csak több helyre van szükségünk, a költöztetés mindig a szükséges rossz. Van azonban néhány módja annak, hogy könnyebbé tegyük ezt a folyamatot.

Győződjünk meg arról, hogy könnyen megtaláljuk a szükséges dolgainkat

Az első éjszaka a költözés után igencsak fárasztó lehet. Jó esély van arra, hogy már órakat töltünk a költöztetett dobozok és tárgyak között és még több időt próbálunk nyerni, hogy mindent kicsomagoljunk és szervezetté tegyük a káoszt. Hacsak nem azt tervezzük, hogy mindent megteszünk, mielőtt ágyba bújunk, akkor érdemes csupán néhány tiszta ágyneműt és a legszükségesebb dolgokat előhalászni. Hyőződjünk meg arról, hogy az első esti szükségleti cikkek, a törölközők, ágyneműk, pizsamák stb. könnyen elérhetőek lesznek a költözés után, így biztosítva számunkra a nyugodt alvást.

Legyünk figyelmesek

Ha elköltözünk, akkor egy kis előkészítés segíteni fog abban, hogy az egész folyamatot az elejétől a végéig zökkenőmentessé tegyük. Ügyelni kell a megfelelő típusú csomagolóanyagok kiválasztásához, hogy megvédjük értékeinket, hogy figyelmesek legyünk a pakolás során, mert így el lehet kerülni a káoszt. A költözés jóval egyszerűbbé tehető, ha figyelünk arra, hogy mit is kell tennünk.

máj 19

Honnan szerezzek dobozokat a költözéshez?

költözés17Hadd adjak néhány hazsnos tippet a költöztető dobozok beszerzéséhez. Rengeteg olyan hely van, ahol ingyen fel lehet lelni ezeket a dobozokat. Az első dolog, hogy azokat a dobozokat gyűjtsük össze a költözéshez, amelyek a legjobb állapotban vannak. Fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a dobozok erősek és tiszták, illetve, hogy jól le lehet zárni pket és nincsenek összetörve. Ezek alkalmasak csak a költözéshez. Kerüljük a nedves, rossz szagú dobozokat is.

A költözködéshez a legjobb dobozokat a szupermarketekben szerezhetjük be, illetve az italboltokban. Ugyanakkor a könyvesboltokban nagyobb eséllyel juthatunk hozzá tiszta és jó minőségű papírdobozokhoz, amelyek kiválóan alkalmasak a költözéshez.

Tudni kell, hogy a költözéshez különféle méretű elemekre lesz szükségünk. A kis és közepes dobozok lesznek a leghatékonyabbak, mert ezeket nem lehet annyira túlterhelni, hogy szállításuk nehéz legyen. Ebbe a dobozokba kerülhetnek a konyhai eszközöktől kezdve a könyveken át a kisebb tárgyakig bármi.

A költözéshez a törékeny tárgyakra is különös figyelemet kell fordítani, ezeket nem elég egyszerűen berakni a dobozokba, mivel könnyedén sérülhetnek ezek a tárgyak. Ezeket érdemes becsomagolni előtte, azonban e téren is sokat spórolhatunk, ha használt újságpapírba göngyöljük ezeket a tárgyakat. Az újságok a hézagok kitöltésére is igen alkalmasak. Illetve szintén kiváló csomagolóanyagok a régi lepedők és más textíiák is.

máj 07

A bútorok becsomagolása a költözéshez

költözés16A költöztetőktől nem várhatjuk, hogy ugyanolyan figyelemmel pakolják a holminkat, mint ahogyan mi tennénk, hiszen nekik nincs semmilyen kötődésük a mi tárgyainkhoz. Éppen ezért nagyon fontos ügyelnünk a csomagolásra, mert így meg lehet előzni a későbbiekben fellépő sérüléseket és töréseket. Ha jól csomagoljuk a tárgyainkat, akkor nem fognak tönkre menni a pakolás során.

A gazdaságos takarók és fóliák megfelelő védelmet nyújtanak, viszont nem kell sok hely a tárolásukra. A távolsági költözés során ezek nagy előnye, hogy sokkal könnyebbek, mint a hagyományos fóliák. A nehéz tömörfa bútorokat, a bőr kanapékat, a nagy étkező asztalokat érdemes ugyan a vastagabb fóliákba csomagolni, ám a kisebb tárgyak és bútorok megelégszenek ezekkel a gazdaságos takarókkal, fóliákkal is. A nem steppelt fóliák kirepedhetnek, de a kisebb tárgyak esetében ez nem fog gondot okozni, viszont a nagyobb bútorokat mindenképpen valamilyen tartósabb anyagba csomagoljuk.

A másik lehetőség a papír használata. A papír csomagolások közül is több létezik: van a barna változat, ami viszonlag igen vastag, így sokkal strapabíróbb, mint a sima újságpapír. Vannak három rétegű papírokat is, amelyek elég könnyűek, viszont emellett igen stabilak is. A papír takaró ezenfelül légáteresztő, jó védelmet biztosít és ráadásul 100 %-ban újrahasznosíthatóak is.

Dobozok. A dobozokba rakhatjuk a könyveket, a kisebb tárgyakat, amiket így könnyebb lesz szállítani.

Mozgó dobozok lehet egy fal, mint a Book dobozok , Len dobozok stb vagy duplafalú, mint például Kína dobozok , TV doboz , szekrény dobozok stb duplafalú dobozok sokkal erősebb , és tartsa nagyobb súlyt . De kérem, ne próbálja meg betölteni őket a kapacitást . Töltés Szekrény doboz tele könyvek nem jó ötlet . Neve a doboz nagyon sokatmondó : Könyv dobozok ( 1,5 köbláb) vannak a könyvek , kis vászon dobozok ( 3.1 cf) vagy Nagy Ágynemű doboz ( 4,5 cf ) a hajtogatott ruhák, törülközők és ágynemű , Kína doboz , 5, 0,2 cf a törékeny tárgyakat , és gardrób doboz ( jönnek 10.1 cf vagy 15 cf és 4. láb magas) a felakasztott ruhák . És persze vannak olyan kép dobozok , lámpa dobozok, matrac dobozok és egy egész sor mindenféle speciális dobozok, sarkok , stb

Rugalmas anyagból . Ha a csomag törékeny tárgyak egy dobozban – meg kell valamit , hogy a párnázás . Legnépszerűbb buborék betakar és üres újságpapírt . Üres újságpapír vagy fehér papír érkezik 5 , 10 vagy 25 £ kötegek. Blank újságpapír a legjobb csomagoló edények, tányérok , porcelán , törékeny tárgyat , vagy egyszerűen kitöltésével üres terek egy dobozban. Buborék betakar jönnek a 12 vagy 24 hüvelyk széles tekercs , és különböző méretű buborék . Győztesek zömében 0,5 hüvelykes légbuborékos 24 cm széles. Buborék betakar jó csomagolás elektronika vagy nagy darab üveg.

Műanyag fedi . Műanyag burkolatok a mozgó magában Shrink wrap vagy stretch fóliát, és műanyag matrachuzat , műanyag kanapé huzat vagy műanyag szék huzat . Shrink Wrap – széles körben használják a hajózás , hogy a terhelés a raklapra együtt, mint egy egység , és ne hagyja, hogy szétesik vagy elemek eltűnnek a szállítás. A mozgó bútorok hozzácsomagolt eredetileg tartani elemeket apró alkatrészeket vagy nyíló ajtók vagy fiókok együtt . Aztán lett helyettesítheti a műanyag burkolatok betakar matracok . Ez egyáltalán nem jobb, mint egy műanyag matrachuzat , de jobban megéri egy mozgó cég : a költsége sokkal kisebb , hogy vesz egy tekercs hozzácsomagolt , de ez hosszabb időt vesz igénybe , hogy lezárja és mozgató töltheti többet tételenként csomagolva . Győztesek talán még csomagolja zsugorfóliát tetején bútorok már csomagolt takaró. Jól néz ki , de nagyon drága, és teljesen felesleges . Ha fel a tételek tárolási hozzácsomagolt valójában károsítja a bútorokat , mert csapdába ejti a nedvesség és a bútorok valóban rothad a hozzácsomagolt tárolva elég sokáig . Azt javasoljuk a matrac kiterjed , mert még ha lesz csomagolva egy takaró – nem tudom, mi volt csomagolva , hogy takaró előtt . És a matrac , amit aludni . Szintén kanapék világos színű kárpit jobban járna, ha takarja le műanyag kanapéval öböl előtt, a csomagolás , a bútorokat takaró. Előfordul, hogy a szín vérzik ki a mozgó takarót rá kárpit.

Összefoglaló : A felkészülés a lépés úgy sajátosságai a lépés, és fontolja meg a bútorokat szeretnénk , hogy lezárja . Kell , hogy helyet ? – Get helytakarékos vagy papír takarót , jobban kell védelem – , hogy kiváló minőségű vastag mozgó takaró. Szeretné , hogy a törékeny biztonságban – csomagolja őket a dupla falú erős dobozok sok párnázó anyagok Szeretné, hogy folyamatosan bútorokat tiszta – használható műanyag bútorok kiterjed . A következő cikkben mi megy át sajátosságait csomagolás különböző elemeket a bútorok .

Van számos minőségi takarók elérhető http://www.MoversSupplies.com . Tudunk előállítani egyedi takarók Ön számára, vagy egyedi bútorok kiterjed , és a kínálat minden fontos Mozgó ellátás , mint például a mozgó dolly , handtruck , pizzás dobozok , műanyag bútor burkolatok , stb a helyi vagy államközi mozog.

Régebbi bejegyzések «